Fénykép utáni épület rekonstrukció

Mindössze egy nagyon régi fényképet kaptunk ami alapján elkészítenünk eme szépséget.

A megrendelő nagyon meg volt elégedve a végeredménnyel, amint felkerül a helyére természetesen azt is prezentáljuk, hogy mutat az épületen.

Polisztirol pihenősziget természetbe öltöztetve

A világ egyik legnagyobb elektronikai vállalatának készítettünk polisztirolból pihenő szigetet, melynek felületét műfűvel borítottuk be.

Ismerős volt a feladat, hiszen hasonló munkánk volt már.

A legnevesebb internetes keresőportál Budapesti irodájába készítettünk ugyancsak egy hullámformát, aminek a felületét műfűvel borították be.

A dolgozók a szünetekben ezen pihenhettek és töltődhettek fel, hogy újult erővel kezdhessék meg munkáikat, hiszen a természet pozitívan befolyásolja a közérzetet.

Ez az iroda 2015-ben elnyerte az év irodája címet.